Bejelentkezés

Események


MGYT-KGYSZ Intern


Archívum


Keresés

DSC 0039-SMILEKedves Kollégák!

A Parenterális munkacsoport első szakmai és egyben alakuló találkozóját 2014 június 20-án tartottuk Miskolcon a B. A. Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Intézeti gyógyszertárában.

A rendezvény 10 órakor két előadással kezdődött, amelyet Dr. Varga Katalin és Dr. Kovács Zsuzsanna kolléganők tartottak, majd az intézeti gyógyszertárban lévő citosztatikus és parenterális infúziót készítő laboratóriumok megtekintésével folytattuk, végül egy kötetlen beszélgetés keretein belül  igyekeztünk megfogalmazni elvárásainkat, reális lehetőségeinket, szakmai igényeinket és  a Parenterális Munkacsoport céljait.

A Munkacsoport működésének fő célja, hogy ösztönzőleg hasson és segítse a kórházi gyógyszerészek munkáját, amely nem csak az elérhető adatbázisok kezelését jelenti, hanem olyan rendszerek „kidolgozását”, bevezetését, amellyel a parenterális gyógyszerelés biztonságát tudjuk növelni.
A munkacsoport tagjai kinyilvánították hajlandóságukat ezen rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó plusz feladatok végzésére.
 
Dr. Varga Katalin előadása IDE kattintva olvasható!
Dr. Kovács Zsuzsanna előadása IDE kattintva olvasható!
 
A legközelebbi találkozót az őszre tervezzük, egyben szeretném felhívni a figyelmet az MMTT novemberi kongresszusára, amely 2014. november 13-15 között Mátraházán kerül megrendezésre, egyik fő témája az otthoni és kórházi  parenterális táplálás annak finanszírozása, valamint  a gyógyszerészi kompetenciák.
(Részletes tájékoztatás: az MMTT honlapján)

Miskolc, 2014.09.10.

Tisztelettel: Dr. Bodó Gabriella
MGYT-KGYSZ Parenterális Munkacsoport

kgysz tagdíjfizetés 2020

Tudástár


ECOP5

ecop5 banner

IP Facebook

facebook logo122

MGYT

MGYT

Stratégiai partner

MKFT

Szaksajtó


Impresszum

Honlaptulajdonos:
MGYT-KGYSZ
H-1085 Budapest,
Gyulai Pál utca 16. I. em. 2.

Felelős szerkesztő -
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlapgazda - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Webtárhely -
helpNeT Iroda Kft.

SÜTIK KEZELÉSE
Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet erről!