A HUMVO 2018. április 4-én nyílt napot tartott. A találkozó célja a gyógyszerhamisítás elleni uniós direktíva közelgő hatálybalépése kapcsán induló gyógyszer verifikációs projekt ütemezésének, valamint a rendszer felépítésének és funkcióinak bemutatása, a résztvevő felek feladatainak és felelősségeinek rögzítése volt.
A Kórházi Gyógyszerészek 2018. évi Szimpóziumán a Posztkongresszusi program a II. Országos Főgyógyszerészi Értekezlet volt 2018. május 12-én 14 órától.
A 2017. október 4-6. között Debrecenben megrendezésre került XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napokon Dr. Zemplényi Antal a Pécsi Tudományegyetem egészségügyi gazdálkodási igazgatója a szisztematikus esetszintű költséggyűjtésben rejlő kórházi és finanszírozói lehetőségekről beszélt előadásában. Ennek kapcsán kiemelte a gyógyszerfelhasználás követését támogató folyamatok, fejlesztések jelentőségét is.
2017. október 4-6. között került megrendezésre Debrecenben a XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napok az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) szervezésében. A kórházi gyógyszerészeket előadóként Dr. Buchholcz Gyula főgyógyszerész (Debreceni Egyetem Klinikai Központ) képviselte.
Dr. Buchholcz Gyula előadásának rövid összefoglalója itt olvasható, az eladás diái itt tekinthetők meg, a rendezvény részletes programja pedig innen tölthető le.
Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Kórházi Klinikai Tagozat & Tanács (ESZK - KKGY Tagozat & Tanács) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara Kórházi Klinikai Területi Szervezete (MGYK -KKGYTSZ), valamint a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság - Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete (MGYT-KGYSZ) elnökei által lett összeállítva a közvetlen lakossági gyógyszerellátási szakfeladattal rendelkező intézeti gyógyszertárak adatszolgáltatásával kapcsolatosan. Az anyag ÁEEK által 2015. január 5-én ÁEEK Térségi Igazgatóságtól érkezett a kórházak főigazgatóihoz és a gazdasági igazgatókhoz a közforgalmú részlegek adatszolgáltatásával kapcsolatban.