Korhazi klinikai gyogyszereszek pecsi hetvegeje 0557aA tavalyi sikeres ifjúsági klubdélután után idén szeptemberben már valamennyi kórházi és klinikai gyógyszerészt megszólító szakmai hétvégére került sor Pécsett. A rendezvényen a PTE ÁOK Gyógyszerészeti Intézete és az MGYT Kórházi Gyógyszerészi Szervezetének Ifjúsági Állandó Bizottsága jóvoltából akkreditált továbbképzésként vehetett részt a nagyszámú érdeklődő kolléga. Nagy örömünkre szolgált, hogy idén közel negyven résztvevővel tölthettünk együtt a szakmai hétvége előadásait és társasági programját.

A rendezvény képei ide kattintva láthatók!

A "Betegbiztonság és hatékony gyógyszerterápia" mottójú kétnapos rendezvény megnyitására 2013. szeptember 20.-án pénteken 14.00-kor került sor az egyetem Dékáni Tanácstermében. A péntek délutáni szakmai program során Dr. Schirm Szilvia és Dr. Takács Gábor a táplálásterápia történetének és gyakorlatának fejlődéséről, valamint a jelenlegi európai és egyesült államokbeli táplálási irányelvek közötti különbségekről tartott előadást. Ezt követte Dr. Lankó Erzsébet “Klinikai gyógyszerészi feladatok a belgyógyászati betegek ellátása során” című előadása, melyből megtudhattuk, hogy az előadó kolléganő mindennapi gyakorlatában milyen klinikai-gyógyszerészeti feladatokra mutatkozik igény, és ennek milyen mértékben és módon felelnek meg a szakemberek.
A szakmai programot követően rövid fakultatív városnézésre, majd közös borvacsorára került sor. A „Pro Vino Hungarico” díjas pécsi Kalamáris Vendéglőben a “Dunántúli ízek és borok" téma köré épülő borvacsora várta a vendégeket. A kellemes zöldveltelini, egy ropogós villányi rozé és a karakteres szekszárdi kékfrankos mellett felszolgált vacsora ideális körülményeket szolgáltatott hasznos szakmai tapasztalatcserére és a baráti kapcsolatok ápolására. A résztvevők számára bemutatásra kerültek a Dunántúli régió különleges borai, így például a pécsi zászlósborként emlegetett cirfandlit is megismerhették a kollégák, de természetesen a borkészítés és borkóstolás szakmai rejtelmeibe is beavatták a jelenlévőket. A kellemes vacsora után a társaság kitartó magja átsétált a város főterén megrendezett Pécsi Pezsgő Borfesztivál programjaira.
Szombat délelőtt találkoztunk ismét – egy hosszabb/rövidebb alvás után – hogy kezdetét vegye a szombati nap szakmai programja. A szakmai előadások sorozatát Dr. Kováts Dóra idén végzett gyógyszerész nyitotta meg az „Orvosok és gyógyszerészek a klinikai gyógyszerészetről - egy országos felmérés” eredményeinek bemutatásával, mely igen lelkes hozzászólásokat eredményezett és megalapozta a szombati program pezsgően üdítő légkörét.
Előadását a humán klinikai vizsgálatok intézményi koordinációjáról és annak jogi vonatkozásáról szóló prezentáció követte, melyet a PTE HKVRK jogásza, Dr. Hilbert Helga mutatott be. A szakmai program zárásaként Dr. Botz Lajos professzor urat, pécsi főgyógyszerészt hallhattuk a mindig aktuálisnak számító intézményi finanszírozásról és annak gyógyszerráfordításokra gyakorolt hatásairól. A rendezvény lezárásaként Dr. Süle András főgyógyszerész úr röviden szólt a kollégákhoz a KGYSZ IÁB alapítói nevében és emelte ki, hogy szemmel láthatóan szép nagyra nőtt a KGYSZ ifjúsági szervezete a 2010-es megalakulástól napjainkig.
Nagy örömünkre szolgált ilyen nagy létszámban vendégül látni kórházi kollégákat, és lelkesítően hatott sokunkra a szakmai eszmecsere és a számtalan kedves visszajelzés. Mindez tovább erősítette a jelenlévőkben az elhivatottságot, hogy intézeti gyógyszerészi közösségünk tagjai a „magányos őrláng” szerep helyett a közös gondolkodás és cselekedet útjára lépve a kórházi és klinikai gyógyszerészet sikerét és jövőjét alapozzák meg.
Szeretettel várjuk a kollégákat 2014 szeptemberében megrendezésre kerülő következő rendezvényünkön Pécsett!

a szervezők

Fittler András, Takács Gábor, Végh Anna, Miseta Ildikó és Vida Róbert György