2023-2024
.
Magisztrális gyógyszerkészítés
Gyógyszerbiztonság
Gyógyszerterápia
Klinikai gyógyszerészi szolgálat
Previous Next Play Pause

DSC01734

 

 

 

 

 

 

A Nyugdíjas Kórházi Gyógyszerészek Baráti Köre 2014. október 1-én délután tartotta soros összejövetelét, melynek helyszíne szokás szerint a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Tanácsterme volt.

ESPEN 2014 10Október elején  három kolléga részt vett a Csehországban megrendezett ESPEN klinikai táplálástudományi „masterclass”-jellegű kurzuson. Elkészítették róla beszámolójukat, amely PDF formátumban itt olvasható. A rendezvény programja pedig IDE kattintva letölthető.

enkkA 2015. évi Than Károly ösztöndíj pályázatok elbírálására 2015. március 12-én került sor.

Mint ismert, Tan Károly ösztöndíjra az a gyógyszerész pályázhatott, aki az első szakképesítését még nem szerezte meg, kórházi/intézeti gyógyszertárban dolgozik és ehhez illeszkedő szakgyógyszerész-képzésben vesz részt. A pályázatokat február 26-ig kellett benyújtani, az ösztöndíj-keret összesen 10 szakgyógyszerész-jelölt ösztöndíjban részesítéséhez volt biztosított.

IMG 0839Negyven holland gyógyszerészhallgató látogatta meg intézetünket, akiknek igyekeztünk bemutatni a kórház és a gyógyszertár feladatait, mindennapi életét. A vendégeket három csoportra osztva, államvizsgás gyakorlatukat nálunk töltő hallgatók segítségével kalauzoltuk a szakmai nap folyamán. Célunk az volt, hogy megismerhessék az onkológia különböző területeit.

Buchholcz Gyula vedes 2015

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa 2015. december 1-re tűzte ki Buchholcz Gyula doktorjelölt doktori (PhD) értekezésének nyilvános vitáját, amelynek helyszíne a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházának díszterme volt.

mgytA Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, egyik nagylelkű tagjának felajánlása alapján, "ANOLI Díj"-at alapított olyan fiatal gyógyszerészek és gyógyszerészhallgatók szakmai továbbfejlődésének előmozdítására, akik (szerves, szervetlen, növényi) gyógyszeranyagok vagy gyógyszerek (és metabolitjaik) kémiai analitikai vizsgálatában fejtenek ki jelentős szakmai munkásságot.