IMG 0537A Nyugdíjas Kórházi Gyógyszerészek Baráti Köre 2014. december 3-án tartotta szokásos „Mikulás napi” baráti találkozóját a Bajcsy-Zsilinszky Kórház Tanácsteremében.
Dr. Higyisán Ilona tiszteletbeli elnök üdvözlő szavait követően Dr. Szabó Csongor elnök nagy szeretettel köszöntötte a rendezvényen megjelent mintegy ötven kollégát, majd beszámolt a Kórházi Gyógyszerészi Szervezet közel két éves munkájáról, amelynek írásos anyaga az MGYT 57. Küldöttközgyűlésén bemutatásra, illetve elfogadásra került.


A beszámolót  követően Dr. Csontos Diana tartott élvezetes előadást „A kórházba behozott gyógyszerek felhasználási gyakorlatának hazai áttekintése és az alkalmazás kapcsán jelentkező attitűdök vizsgálata a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban”  (Csontos Diána, Prof. Soós Gyöngyvér, Higyisán Ilona) címmel.
A fiatal kollegina előadása során a kórházba behozott gyógyszerek hazai felhasználási gyakorlatával kapcsolatos felmérését mutatta be. A  behozott gyógyszer kérdése egy kiemelt jelentőségű napi gyakorlati probléma, mely minden kórházban jelen van. A gyógyszerészek körében országos szintű kérdőíves felmérést végezett, valamint intézményük a Bajcsy-Zsilinszky Kórház valamennyi osztályán megkérdezte a gyógyszeres-, vagy főnővért, hogy milyen tapasztalataik vannak a jelenség kapcsán. Vizsgálta továbbá a betegek attitűdjeit is, hogy vajon mennyire tájékozottak behozott gyógyszereik alkalmazásával kapcsolatban.    
Mindhárom felmérés igazolta, hogy mindenhol egyéni megoldások vannak, és saját motiváltság alapján döntenek a behozott gyógyszerek kórházi kezelés alatti alkalmazhatóságáról, ezért célszerű lenne, ha mihamarabb új jogszabályi döntés születne arról, hogy mi hozható be, és milyen feltételek mellett lehet azokat alkalmazni.
Végső konklúzióként Dr. Csontos Diána kiemelte, hogy a behozott gyógyszerek alkalmazása kapcsán aktív gyógyszerészi szerepvállalás csak osztályos jelenlét mellett képzelhető el.
Az előadást követően több hasznos hozzászólás hangzott el ehhez az örökzöld témához, majd a szakmai beszélgetés egyre inkább átváltott jó hangulatú baráti beszélgetéssé.

A képek a Képtárban itt letölthetők!