Események


MGYT-KGYSZ Intern


Archívum


Dr. Zsembery Béla

Zsembery Béla, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza nyugalmazott intézeti vezető főgyógyszerésze, 1941. augusztus 11-én született Baján.

A család felmenői között többen voltak gyógyszerészek, ami a pályaválasztás szempontjából meghatározó volt számára, így útja 1959-ben a bajai III. Béla Gimnáziumból a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára vezetett. 1964-ben avatták gyógyszerésszé, kitűnő eredménnyel.

Gyógyszerészi pályáját a Bács-Kiskun Megyei Gyógyszertári Központnál kezdte. Előbb beosztott gyógyszerész volt Dunapatajon, majd bajai székhellyel vezető helyettesítő gyógyszerészként dolgozott a megyében.

1Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Papné dr. Csordás Éva  gyógyszerész életének 75. életévében elhunyt. Búcsúzunk tőle 2017. december 5-én, kedden 15 órakor Tatabányán, az Óvárosi Katolikus Templomban. Drága halottunk hamvainak elhelyezéséről a család később gondoskodik.

Papné dr. Csordás Éva gyógyszerész életútja ide kattintva olvasható.

eros iMegemlékezésül karunk egykori dékánjára, a Gyógyszertechnológiai Intézet korábbi vezetőjére és számos szakmai-közéleti szervezet vezető munkatársára,
 
Prof. Dr. Erős István tiszteletére
 
emlékmisét tartunk, melynek helyszíne és időpontja:
 
Szegedi Fogadalmi Templom (Dóm)
2017. július 07. péntek 14.00 óra

IMG 4291Dr. Vatzinger Antal szakgyógyszerész 2017. április 27-én tragikus hirtelenséggel hunyt el.
Vatzinger Antal 1945-ben született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd az Apácai Csere János Gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt. Egyetemi tanulmányait 1964-ben kezdte meg a Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, ahol 1968 januárjában okleveles gyógyszerész diplomát szerzett.

Dr Gagyi DenesneCsendben ment el, nagy űrt hagyva maga után.
Dr. Gagyi Dénesné 1963-ban a SOTE Gyógyszerésztudományi Karán végzett.
1980-ban gyógyszerhatástan, 2004-ben kórházi szakgyógyszerészi oklevelet szerzett. 1975 óta dolgozott a Markusovszky Kórházban, 2000-től 12 éven át volt az intézmény főgyógyszerésze.
A gyógyszerhatástan volt a mindene, tudását a PTE Egészségügyi Főiskola diákjai is megtapasztalhatták, általa megszerették ezt a tudományt.

IP Facebook

facebook logo122

Bejelentkezés

MGYT

MGYT

Stratégiai partner

MKFT

Szaksajtó


Impresszum

Honlaptulajdonos:
MGYT-KGYSZ
H-1085 Budapest,
Gyulai Pál utca 16. I. em. 2.

Felelős szerkesztő -
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlapgazda - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Webtárhely -
helpNeT Iroda Kft.

SÜTIK KEZELÉSE
Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet erről!