2023. tavaszán megrendezett 27. EAHP Kongresszuson nagyszámú, 62 fős magyar delegáció vehetett részt. Már-már osztálykirándulás hangulatban, mondhatni gyógyszerész járatként indult a Budapest -Lisszabon között közlekedő repülő.
A kongresszus 2 fő témája az alábbi szalagcímekként fordíthatók „A gyógyszertervezéstől a terápiás sikerig” és „Mi fontos valójában a betegnek?”. A Kongresszus nyitó ceremóniáján büszkén hallgathattuk dr. Süle András EAHP elnök lelkesítő beszédét, amelyet a Kongresszus fő témáihoz kapcsolódó Keynote előadás követett.
A kongresszus több előadásában újra visszatérő elemként hallhattuk a farmakogenomika területén várható és vállalható gyógyszerészi kompetenciákról. A dinamikusan fejlődő területen egyes országok már igen elöl járnak. Kérdés azonban, hogy hogyan válhat egész Európában egységesen, gyógyszerész által is felügyelt területté, amely a mindennapi gyakorlatba implementálható gyógyszerterápiás döntéseket eredményezhet a jövőben.
A kongresszus másik kiemelkedő Keynote előadása a betegek számára adott információk megfelelő tálalásáról és a betegek megértésének javításáról szólt. A médiában sokszor helytelen és pontatlan információk bizonyítékokon-alapuló megcáfolására és szemléletes betegedukációs módszerek alkalmazására bátorították a résztvevőket, betegink egészségértésének és adherenciájuk növelése érdekében. A két fő témakörre felfűzött szemináriumi és workshop előadások meghallgatásával hasznos módszereket és nemzetközi forrásokat ismerhettünk meg.
A kongresszusi poszterkiállítás megtekintésekor a külföldi kórházi gyógyszerészek munkájába nyerhettünk betekintést, illetve Nagy Eszter, Merczel Sára, Szilvay András és Vida Róbert valamint kollégáik kiemelkedő szakmai munkáját bemutató posztereit láthattuk.
A szakmai programok mellett a közösségi élmény is kiemelendő. A régi-új kollégákkal való kapcsolódás a városnézés, illetve a vacsorák idejére történő összeszerveződés is hozzájárult a részvevők feltöltődéséhez.