2024
.
Magisztrális gyógyszerkészítés
Gyógyszerbiztonság
Gyógyszerterápia
Klinikai gyógyszerészi szolgálat
Previous Next Play Pause

Balassa János Kórház - SzekszárdMegerősítette dr. Muth Lajos főigazgató az értesüléseket miszerint december 20-a és január 5-e között leáll a szakrendelés a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházában.

A főigazgató kérdésünkre elmondta, tervezik a szakrendelés leállítását a rendelőintézetben a kérdéses időszakban, ám ez idő alatt a betegek ellátása nem sérül.
- Több megoldás is létezik, előfordulhat, hogy azokat a betegeket, akik erre az időszakra voltak előjegyezve, korábban látjuk el, illetve megoldás lehet az is, hogy a kórházon belül máshol kezeljük őket. Egy biztos, mindenkit ellátunk - hangsúlyozta a főigazgató.

Dr. Muth Lajos megerősítette azt az információnkat is, miszerint a kórháznak osztályonként körülbelül három millió forintot kell megspórolnia év végéig. Mint mondta, ennek az az oka, hogy az intézmény nem kapta meg az államtól azt az 500 millió forintot, amire számított.

- Az egészségügyi kasszában közel 60 milliárd forint maradt, s az ígéretek szerint félmilliárd forintot kaptunk volna ebből.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

Forrás: TEOL