• Kapcsolat
  • Bejelentkezés
  • .
    Magisztrális gyógyszerkészítés
    Gyógyszerbiztonság
    Gyógyszerterápia
    Klinikai gyógyszerészi szolgálat
    Previous Next Play Pause

    Szervezetünk Ifjúsági Állandó Bizottsága tisztelettel és szeretettel hívja a kollégákat a soron következő szakmai rendezvényükre, az idén országjárásra induló Szakmai Hétvégére.

     

    A több mint tíz évvel ezelőtt Pécsről induló, majd Szegeden is megszervezésre kerülő rendezvény életében a korábbi szervezők és a KGYSZ Elnökségének megállapodása alapján - Bizottságunk egyetértésével - új fejezet nyílik Az idei évtől kezdve a szakmai hétvége évről-évre más vármegyében kerül megszervezésre.

     

    Országjárásunk első helyszíne - ahogy erről korábban is értesítettünk benneteket - az idén Miskolc lesz. A szervezésben részt vesznek a korábbi évek szervezői, az MGYT KGYSZ Ifjúsági Állandó Bizottság - NewGen és a házigazdák is.

     

    A rendezvény célja a fiatal kollégák felkészültségének növelése és olyan biztos alapok nyújtása számukra, amelyekkel az intézmény nagyságától függetlenül bármelyik kórházi/klinikai osztályon megállják a helyüket.
    Szeretettel várják a tapasztalt kollégáinkat is!

    A továbbképzés címe: „Labordiagnosztika a gyógyszeres kezelések szolgálatában és kommunikáció tréning”
    Rendezvény utólag kerül akkreditálásra, amelynek egyik feltétele a résztvevők tesztírása, erre a szombati napon kerül majd sor.

     

    Rendezvény időbeosztása:
    2024. október 4. (péntek) 15:00-18:00
    2024. október 5. (szombat) 9:00-15:15

     

    Rendezvényünk helyszíne:
    Calimbra Wellness és Konferencia Hotel**** (3519 Miskolctapolca, Bencések útja 9-11.)
    Szállásról mindenkinek magának kell gondoskodni, de azt javasoljuk, hogy a rendezvény helyszínén foglaljatok, azonban bármely más szállás lehetőséget is választhattok.

     

    Ahogy ezen a rendezvény szokásossá vált a pénteki nap zárásaként vacsorával és csapatépítő programokkal készülünk. A szombati napon az ebéd a rendezvény részét képzi, mivel a korábbi évektől eltérően, nem délben, hanem kora délután ér véget rendezvényünk.

     

    Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 14.

     

    Jelentkezni az alábbi Google űrlap kitöltésével lehet.

     

    A rendezvény programja  itt elérhető.